Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


TÖBB MINT 750 MILLIÓ ELADOTT HANGHORDOZÓ

 

 

Kép

 


Michael Jackson 1958. augusztus 29-én született az Indiana állambeli Garyben. Nyolc testvére volt. Az apa, Joseph Walter 1964-ben öt gyermekéből megalakította a Jackson 5 együttest, amelynek Jacko később vezéregyénisége lett. Sikereivel lánytestvére, Janet járt leginkább Michael nyomában. A hetvenes évek egyik legnépszerűbb együttese hét év alatt 13 lemezt készített, rengeteg listavezető számmal teletűzdelve. Michael 1972-ben jelentkezett első szólódarabjaival, a Got To Be There és a Rockin Robin című dalokkal. Ben című albumával már listavezető. Első átütő lemezsikere az Off The Wall volt 1979-ben, akkor kapta első Grammy-díját.

 


1982-ben jelent meg a poptörténet egyik legfontosabb lemezeként számon tartott Thriller. A lemez 80 hétig szerepelt az első 10 között Amerikában, a Rock and Roll Hall of Fame által összeállított albumöröklistán a harmadik helyre került, emellett 27-szeres platinalemez lett. Bekerült a Guiness Rekordok könyvébe is, mert összesen több mint negyvenmillió darab kelt el belőle világszerte. Tavaly, Jacko 50. születésnapjára újból kiadták az albumot. Ünnepelt albumai közé tartozott a Bad (1987) és a Dangerous (1991). Az előbbi korongról került ki a legtöbb "number one" szám, minden idők legsikeresebb turnéját bonyolította le dalaival.

Lionel Richie-vel közösen megírta a We Are The World című dalt, amely az 1985-ös Live Aid segélykoncert himnusza lett. Jackson a lemezek mellett nagy súlyt fektetett a videoklipek készítésére is. A kilencvenes évek zenei újdonsága volt a HIStory: Past, Present and Future című dupla albuma.

 

Kép



Jacko számára az évtized azonban meglehetősen kellemetlen időszakot jelentett. 1993-ban robbant ki az a nagy port felvert, szégyenletes gyermekmolesztálási botrány, amely végül peren kívüli megegyezéssel zárult. Sokak szerint megtépázott hírnevének helyreállítását célozta először Lisa Marie Presleyvel, Elvis lányával, majd Debbie Rowe-val kötött házassága. Három gyermeke született. Fellépett Diana Rossszal, Paul McCartneyvel, Eddie Van Halen gitárossal és más híres zenészekkel. Filmjei közül a Moonwalker és a Ghosts emelkedik ki.

 

 

Kép



Ő az első színes bőrű énekes, aki az MTV zenei televízió sztárja lehetett - igaz, stílusa addigra közelített a fehér popzenéhez. 2001-ben bekerült a rock and roll halhatatlanjai közé. Pályafutása során összesen 13 Grammy-díjjal tüntették ki. Albumainak száma - a válogatásokkal, különkiadásokkal együtt - meghaladja a hetvenet. Népszerűsége és sikere ellenére a szakma vitatott személyiségének számított olykor kétes értékű dalai miatt. Kellemetlen bőrbetegségét, amely kifehéredését is okozta, számos kozmetikai és sebészeti beavatkozás ellenére sem tudták kikezelni. Jackson híres volt jótékonysági akcióiról, több mint 50 millió dollárt adományozott.

 

 

Kép



Ötvenedik születésnapjára 2008-ban több országban, így Magyarországon is válogatáslemezt adtak ki King of Pop címmel: különlegessége, hogy minden országban a rajongók szavazata alapján - más-más dallistával - szerkesztették.

 

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Michael Jackson

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Budapest

(Timi, 2010.08.30 14:09)

Én ezt az embert nagyon szerettem,mert nagyon jól táncolt és énekelt.Még most is nagyon bírom a zenéjét.Én nagyon sajnálom ,hogy megölte az a hülye orvos,azt olvastam,hogy leállt a szíve és bróbálták lélegeztetni,de nem sikerült.Nem hiszem el.
:):):)

ggfffc

(Zita, 2010.01.31 14:47)

SOSE FELEJTÜNK EL MICHAEL JACKON! ♥♥♥♥♥

Petőfi Sándor út 23.

(Timkó Joel, 2009.11.14 08:11)

Szerintem Michael Jackons nagyon jó ember volt és én nem hiszem el azt a sok hazugságot amit állítotak a tévében.

sátoraljaujhely

(markovics viktória, 2009.10.29 15:50)

szerintem nagyon jo michael jacksont jo most mondok valamit én cigány vagyok de szinte a cigányoknál nincs ojan aki utálna téged ja és a cigányok egyedül a négereket szeretik és nem nézzük le a négereket halli michael jackson nagyon de nagyon szeretlek

Füred

(Lina, 2009.07.29 19:33)

Sajnos egy hírességnek sok mindent el kell szenvednie olyan emberektől, akik rajtuk keresztűl szeretnének reflektorfénybe kerülni. BÁRMI ÁRON. Lásd, John Lennon gyilkosát, aki ezt nyíltan ki is mondta. És most Jackó halála után kiderűl, hogy alaptalan volt a gyermekmolesztálási vád. Ezt azért sokan tudni vélték akkor is...

Nyékládháza

(Galyas Szabina, 2009.07.29 14:02)

Én nagyon-nagy rajongója vagyok még most is, én az első perctől tudtam amikor Michealt megvádolták gyermekmolesztáléssa hogy semmi az ég adta világon nem igaz ezért az embereket meg útáltam hogy hogy lehet ki találni egy ilyen jo emberről ilyesmit felháboritó volt imádom Michealt még most is és szerintem minden embernek a szívében van még mindig ez a csodállatos hangú embet nagyom szeretem!!!!!!!!!!:):):)